Orbán Viktor: Megerősödve kerülünk ki a háború árnyékából!

2024. december 16. 11:25

A magyar miniszterelnök Soltvadkerten adott át egy kerülőútat.

2024. december 16. 11:25
ORBÁN Viktor

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó, elkészül az M53-as elkerülő út – mondta Orbán Viktor a soltvadkerti kerülőút átadóján. A  Magyar Nemzet tudósítása szerint a miniszterelnök emlékeztetett, hogy tavasszal még nagy nyomás alá helyezték Magyarországot a békepárti álláspontja miatt, „azonban minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyertük.”

Az európai uniós választásokat megnyertük, megalapítottuk a Patrióták képviselőcsoportot, Trump nyert Amerikában.

Orbán hozzátette: Advent idejét éljük, nyomós okunk van a hálára. 

A miniszterelnök elmondta, erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország. Közölte, hogy a vármegyékben többen dolgoznak, mint valaha, továbbá nőtt az átlagbér is.

 Orbán Viktor az is bejelentette, hogy egy új gazdasági övezetet hoz létre a kormány a déli régiókban. Komoly beruházások zajlanak Szegeden, Kecskeméten, elkészül az elkerülő út Baján is, és Pécs is „felkészül.”

Ezt is ajánljuk a témában

 Az egész magyar vidéket strapabíróvá kell tenni, amihez a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintnyi forrást terveztek be. Magyarország az eddigi legnagyobb mezőgazdasági programját most hajtja végre, továbbá folytatják a Magyar falu programot is.

Leszögezte: 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak, majd azt üzente, hogy ne higgyenek a kishitűeknek.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyarország életképes és erős ország. Megerősödve kerülünk ki a háború árnyékából. A következő évben hatalmas gyárak kezdik meg a termelést, sok ezer új munkahely jön létre, a bérek emelkedni fognak, a családok támogatása pedig nő. Magyarország mindig arra képes, amire mi képesnek tartjuk magunkat – tette hozzá.

Nyitókép Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion8
2024. december 16. 21:29
Aha, 14 éve folyamatosan erősödünk. Mingyá' jobb lesz csak még egy kicsit tartsunk ki... Ismerjük már a mantrát.
Pelso j.
2024. december 16. 18:12
Vajon vannak ennek tényleges tanácsadói? Valódiak, nemcsak papíron.....?
kunfia1
2024. december 16. 17:45
"Orbán Viktor: Megerősedve kerülünk ki a háború árnyékából!" "Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység."
2024. december 16. 17:34 Szerkesztve
Héjaviktor-a-kiraly 2024. december 16. 16:32 Na akkor végy a kezedbe egy vajköpülőt. Előbb etesd a tehened, trágyázz, fejj, stb. Ha nem megy, fordulj Orbánhoz." 27%os ÁFA+ 3% kiskereskedelmi különadó, azaz durván 1200ból 400 a forgalmi jellegű adó. eddig 800ft lenne az ára. A vajat nagy cégek állítják elő, azaz bérköltség, ez szerepeljen 10%kal! Máris 680ft Az elmúlt években vagy 50%kal nőttek az árak, ezért bért kellett emelni, ezért legyen újabb 10%! Most tartunk 560-nál. Orbán cégeknek 7szeresére emelte a villanyárat. Legyen újabb 10%! Az 440ft. (fejőgép, hőkezelés,stb) Benzinár emelkedés, statisztikai terhek növekedése +10% Már, csak 320 lenne a vaj 10dkg-ja. És ez, csak az, ami Orbánékon múlott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!